if there is no future there must be no past

akkor egyetlen érintés...mintha fuvallatt simogatta volna arcom...mintha meg sem történt volna...mégis most is érzem...sötétség...megfogta kezem...

majdnem öt hónap...este...lépcsőház...éjszakai tejberizs...

most mi van...mi vagyunk...mi voltunk...maradunk...megyünk...de mindig visszatérünk...különben meg így jó...de úgy már más lenne...nem akarom a mást...ezt akarom...így...sokáig...a másik másikat pedig elteszem...talán így lesz az ami...

boldog...

de tényleg...merre...merre...ha?!

ez van...mindig így volt..most már mindegy...tényleg...

de hova...miért...ugyanúgy...ugyanott...mégis egy kicsit másképp...

elmúlt...az a sok bejegyzés amit kitöröltem...hány év is volt...annyira nem jelent semmit...hatalmas az üresség...valahogyan át kell lépnem rajta...idővel...az idő...mindig az idő...de ez most nagyon mély...és éget...fel sem tudom fogni...igazából már azt sem érzem...hogy létezem...pedig talán egy mosoly...egy őszinte mosoly...ugyan...nevetséges vagy...nem jöttél még rá...szóval hiányoznak a kitörölt bejegyzések...vagy az idő ami elmúlt és nem vetettem egyetlen szót sem a fekete háttérre... s ez az egész most mégis másról szól...